Ki a sótartóból – Formáld át a világodat!

Kedves Testvérek!

Szeretettel közlöm, hogy idén ősszel is lesz Ki a sótartóból Missziótalálkozó október 14-én Debrecenben az egyházterületi központban, azaz a Fazekas Mihály utcai gyülekezetünkben.

A nap témája: Formáld át a világodat

  • Szombat reggel: A felülmúlhatatlan elhívás
  • Szombat délelőtt: Az ideális tanítvány
  • Szombat délután: Legyünk tanítvánnyá tévők

Várunk mindenkit szeretettel, illetve arra bátorítjuk a gyülekezeteket, hogy az online élő közvetítésbe kapcsolódjanak be. Szervezzék úgy a szombati istentiszteleteket, hogy kivetítőről lehessen látni és hallani, hogy azok is be tudjanak kapcsolódni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni. Nagyon fontos, hogy együtt készüljünk fel nagyszerű küldetésünk teljesítésére és Jézus Krisztus visszajövetelére.

A közeljövőben további információkat közlünk majd veletek erről a napról.

Áldott szombatot kívánok mindenkinek!

Szeretettel:

Hegyes-Horváth Géza

Szerény ebédről és innivalóról gondoskodunk.

Az alkalmakat élőben közvetítjük.

„Ki a sótartóból – hadd ízesüljön a világ!”

Zsolt 116: 12, 16: „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? … Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok… te oldoztad ki az én köteleimet…”

Az elmúlt években fontos helyet kapott szívünkben a Ki a sótartóból Missziótalálkozó és képzés. Isten iránti hálával hirdetjük meg a soron következő alkalmat és hívunk Téged is, hogy legyél része Isten csodájának. Bizonyára te is küszködsz azzal a gondolattal, mint a zsoltáros, hogy mivel fejezd ki Isten iránti háládat a sok jóért, amit érted és veled tett. Gyere el, és adj esélyt, hogy Isten választ adjon erre a kérdésedre!

Anthony WagnerSmith

Istenünk nagyszerű lehetőségről gondoskodott most is, mert olyan előadónk lesz Anthony WagnerSmith testvérünk személyében, aki a világ különböző részein végzett eredményes missziós szolgálatot, és tanulta meg a lélekmentés művészetét. Korábban az Észak-Amerikai Divízió Evangélizációs Intézetének társelnöke volt, jelen pillanatban pedig Divíziónk Misszió és Evangélizáció osztályának az elnöke.

Testvérünk Isten üzenetét és bátorítását hozza mindannyiunknak, akiket Krisztus megváltott, de a délutáni istentisztelet keretében azokkal is szeretne külön foglalkozni, akik aktívan kiveszik részüket a szolgálatban és a gyülekezet missziójában. Várjuk a gyülekezetekből szerveződő munkacsoportokat, akik a helyszínen is együtt dolgoznak. Ezzel kapcsolatosan a lelkészek részletesebb információt is átadnak nektek, és gondoskodunk arról is, hogy akik semmiképp sem tudnak személyesen részt venni, otthon, a gyülekezetben is el tudják végezni a testvérünk által bemutatott feladatot.

Gyere el te is, hiszen csak együtt teljesíthetjük áldott küldetésünket!

Időpont: 2023. április 29.

Cím: Békéscsabai imaház, Jókai utca 21.

 

A szombat programja:

 10:00-tól: JERUZSÁLEM VAGY ANTIÓKHIA: küldetés a gyülekezet falain túl

11:00-től: EVANGELIZÁCIÓ ÉS GYÜLEKEZETALAPÍTÁS: együtt a legjobb

12:30-tól: Ebédszünet

14:00-től: MISSZIÓS EREDMÉNYTÉRKÉP ALKALMAZÁSA A HELYI GYÜLEKEZETBEN

  

Szerény ebédről és innivalóról gondoskodunk.

  

Az alkalmakat élőben közvetítjük.

Linkek:

  • Délelőtt: itt.
  • Délután: itt.

Itt találjátok az imaházat:

 

 

Az esemény plakátja:

Több, mint rajongó…

2022. szeptember 24-én egy különleges Ki a sótartóból szombat kerül megrendezésre a Tiszavidéki Egyházterület és az unió Ifjúsági Szolgálatok Osztálya közös szervezésében.

Előadónk Dejan Stojkovic, a Transz-Európai Divízió Ifjúsági Osztályának vezetője.

Dejan Stojkovic

A missziótalálkozó témája: Több, mint rajongó…

Nem lehetsz Jézusé, ha csak rajongóként követed Őt! Jézus követésének a velejárója egy megváltozott élet!

Ez a szombat minden korosztálynak szól, de középpontba a fiatalok kerülnek.

A fiatalok arról hallanak, hogy miként kapcsolódhatnak be a gyülekezetek és az egyház szolgálatába, a felnőtt generáció pedig arról, hogy hogyan vonjuk be fiataljainkat a szolgálatba és hogyan biztosítsuk az egyház jelenét és jövőjét.

Kezdés: 10:00.

A délelőtti alkalom után közös étkezésre várjuk a résztvevőket.

A délutáni alkalom 14:00-kor kezdődik.

Az alkalmakat élőben közvetítjük. Link: ITT!

17:00 órakor jótékonysági ADRA jótékonysági koncert. A koncert helyszíne: Debrecen, Fazekas Mihály u. 7.

Utazási információk: Lovarda, Debrecen, Kassai út 26.

Gépkocsival a 4-es számú főútról a Laktanya utca felől. Behajtás a sorompónál. Részünkre a behajtás és a Lovarda területén való parkolás egész nap ingyenes.

Autóbusz helyijárattal: 11, 16, 24, 24A A — Laktanya utcai megálló

Trolibusszal: 3, 3A, 5, 5A — Laktanya utcai megálló

Vonattal: A Debrecen Csapókert vasúti megállótól gyalog 10 perc.

Nagyállomásról vonattal 1 megálló a Debrecen-Csapókert megállóig. vagy 5, 5A trolibusszal

Helyi menetrend

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS 2022 április 30. 10:30

10:30 – 12:30 Istentisztelet szünet nélkül
Ernestine és Mark Finley: Jézus, mindenek Ura

12:30 – 14:00 Ebédszünet

14:00 – 15:30 Istentisztelet
Hites Gábor: Tegyetek tanítványokká… Gyakorlati tanítványképzés – hogyan?

Életre váltott hit (update 04.29 22:00)

REGISZTRÁCIÓ

„Életre váltott hit – Közösség Krisztussal, ami tűzbe hoz”

2022. április 30-án szombaton Debrecenben kerül megrendezésre az újabb immáron a 11. misszió találkozó.

Igét hirdet Ócsai Tamás a Magyar Unió elnöke, Ernestine és Mark Finley evangélizátor az Egyesült Államokból. Továbbá: Hites Gábor, Bicskei Róbert, Simon Csaba, Hegyes Horváth Géza és mások.

Ernestine és Mark Finley
Mi marad meg? - gyereahogyvagy
Ócsai Tamás Unió elnök

REGISZTRÁCIÓ

10:00 – 10:30 Érkezés, helyfoglalás, hirdetések

10:30 – 12:30 Istentisztelet szünet nélkül
Ócsai Tamás: Jézus nem változik, a világ igen… és az egyház?

Ernestine és Mark Finley: Jézus, mindenek Ura

12:30 – 14:00 Ebédszünet

14:00 – 15:30 Istentisztelet
Hites Gábor: Tegyetek tanítványokká… Gyakorlati tanítványképzés – hogyan?

Szerény ebédről gondoskodunk.

Utazási információk: Lovarda, Debrecen, Kassai út 26.

Gépkocsival a 4-es számú főútról a Laktanya utca felől. Behajtás a sorompónál. Részünkre a behajtás és a Lovarda területén való parkolás egész nap ingyenes.

Autóbusz helyijárattal: 11, 16, 24, 24A Laktanya utcai megálló

Trolibusszal: 3, 3A, 5, 5A Laktanya utcai megálló
Vonattal: A Debrecen Csapókert vasúti megállótól gyalog 10 perc.

Nagyállomásról vonattal 1 megálló a Debrecen-Csapókert megállóig. vagy 5, 5A trolibusszal

Helyi menetrend

Az evangélium – az erő ami veled van

Ki a sótartóból – Dr. Szabó László: A reformációtól a deformációig

Ki a sótartóból – Dr. Szabó László: A hit hallásból van

Ki a sótartóból – Dr. Szabó László: Ahol a szív lecsendesül

Ki a sótartóból – Egyházzenei koncert, Debrecen

Ki a sótartóból – 2021. szeptember 18.

Kedves Testvérem!

Krisztus evangéliumának hatalmára van szükségünk nekünk és a körülöttünk élő világnak. Küldetésünket akkor tudjuk igazán betölteni, amikor az evangélium ismerete Isten hatalmává lesz életünkben, bizonyságtevésünkben és bizonyságtevő munkánkat Isten hatalma követi, amelyről megváltozott életek és az üdvözülendő emberek tesznek bizonyságot.

Ebben szeretne segíteni a Tiszavidéki Egyházterület vezetése azzal, hogy újra megszervezi a debreceni Lovardában a

Ki a sótartóból Missziótalálkozót és képzést

amelynek időpontja:

2021. szeptember 18.

A nap előadója Szabó László testvér, a Friedensau Adventista Egyetem tanára és az Arthur Daniels Misszióintézet igazgatója.

Szabó László,
a Friedensau Adventista Egyetem tanára és az Arthur Daniels Misszióintézet igazgatója

Ezen alkalmon kerül bemutatásra a régen várt Tanítványsági kalauz, amely ezen a napon a Tiszavidéki Egyházterület segítségével 50%-os kedvezménnyel vásárolható meg.
Teljes ár: 2990 Ft. Kedvezményes ár, ami csak ezen a napon érvényes: 1500 Ft.

Gyere el te is, ha nem szégyelled Krisztus evangéliumát és meg szeretnéd tapasztalni benne Isten hatalmát!

Regisztráció

Program:  
9:30 – 10:45: A reformációtól a deformációig – Miért nem szeretünk már Bibliát olvasni?
11:00 – 12:30: „A hit hallásból van” –  A hiterősítő bibliatanítás alapjai
14:00 – 15:00: Ahol a szív lecsendesül – A gyógyítás és gyógyulás evangéliumi lehetőségei
16:00 – 18:00: Egyházzenei hangverseny

Fontos információk:

Helyszín: Lovarda, Debrecen, Kassai út 26.

Gépkocsival a 4-es számú főútról a Laktanya utca felől lehet bejönni.

A járványhelyzetre tekintettel, ha Neked vagy a Veled érkező családtagodnak, gyermekednek fertőző betegségre utaló tünetei vannak, kérjük inkább mellőzd a részvételt.

A fentiek miatt közös étkezés nem lesz, viszont ivóvizet mindenkinek biztosítunk.

A 3-14 éves gyermekek részére gyermekfoglalkozást tartunk a délelőtt 11:00-tól és a délután 13:30-tól tartandó előadások alatt. Kérjük a szülőket, hogy fenti időszakok kivételével maguk gondoskodjanak a gyermekek felügyeletéről.

További információ és regisztráció a kiasotartobol.adventista.hu és a http://tet.adventista.hu/ honlapon vagy a +36 30 292 0621-es telefonszámon.

Ki a sótartóból – 2021. április 24.

Kedves Testvérem!

Bizonyára szíveden viseled szeretett egyházunk sorsát, bizonyára látni szeretnéd, ahogy épül és gyarapszik. Bizonyára te is be szeretnél kapcsolódni a missziómunka valamelyik ágába. Bizonyára vágysz rá, hogy Jézus minél hamarabb visszajöjjön és magával vigye érte buzgólkodó, munkáját örömmel végző népét.

Ebben szeretne segíteni a Tiszavidéki Egyházterület vezetése, azzal, hogy újra megszervezi, ezúttal is internetes platformon a

Ki a sótartóból Missziótalálkozót és képzést

melynek időpontja:

2021. április 24.

Az előadó Daniel Duda testvér lesz, aki a Transz-Európai Divízió Missziószolgálatainak vezetője, a Nevelési és oktatási osztály igazgatója és az elnök közvetlen tanácsadója.

Daniel Duda testvér  szívén viseli az egyház misszióját és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Divízió területén a gyülekezetek és testvérek minden segítséget megkapjanak missziós küldetésük teljesítésében. Szeretné ezt a napot igazán tartalmassá és hasznossá tenni számunkra. Azt írta, hogy szeretné, ha ezen a napon mindenki sok áldásban részesülne és egy emlékezetes szombatunk lenne együtt.

Csatlakozz te is, ha nem akarsz kimaradni ezekből az áldásokból!

Daniel Duda, Trans-Europai Divízió (TED)
Nevelési Osztályának vezetője


Program:
9:30 – 10:45: Milyen missziót szánt neked Isten?
10:45 – 12:30: Legyél a remény közvetítője
13:30 – 14:30: Az egyház missziója és szolgálata a járvány után
14:30 – 15:15: A felvetett témák megbeszélése kiscsoportokban
15:30 – 16:30: Közös szombatzárás Daniel Duda testvérrel

A közvetítés szombaton reggel kezdődik.

Zoom linken keresztül:
https://zoom.us/j/91397098018?pwd=YWdMUE9WbUE0UEJmMGRHaU9xTUZTUT09
A belépéshez szükséges adatok:
Meeting ID: 913 9709 8018
Passcode: 635190

Aki még nem ismeri a Zoom programot, így csatlakozhattok:
számítógépen: https://churchtutorial.blogspot.com/2020/03/zoom-for-windows-hun.html és
telefonon: https://churchtutorial.blogspot.com/2020/03/zoom-for-android-hun.html

A Tiszavidéki Egyházterület YouTube csatornáján élőben:
https://www.youtube.com/user/tetadventista/live

 

 

Ki a sótartóból – 2020. október 31.

Kedves Testvérek!

Szeretettel közöljük veletek, hogy ONLINE Ki a sótartóból Missziótalálkozót szervezünk október 31-én szombaton. Sajnáljuk, hogy személyesen nem találkozhatunk veletek, de internet segítségével megpróbáljuk pótolni ezt a hiányt. Szükségünk van ebben a megváltozott helyzetben továbbra is arra, hogy a misszió legyen a gondolkodásunk és az életgyakorlatunk középpontjában.

Ebben lesz segítségünkre Isten vezetésével Marica Mirilov, aki tanár és bibliamunkás. Angliában, Észak-Írországban, Németországban és Oroszországban élt és dolgozott lelkészi szolgálatban és misszióban. 35 éve házas: Férje Branislav Mirilov, ketten vezetik a ciprusi missziót. 3 gyermekük van. Szenvedélye az evangélium megosztása a társadalom szolgálata, a hiteles prédikálás és könyvek írása által: Tánc a pengeélen (2012) és Dum Spiro Spero (Amíg élek lélegzek) (2020) Hisz az ima erejében és a Szentlélek vezetésében és abban, hogy Isten minden embert el akar érni. Az alábbi motiváló kisfilmmel invitál a részvételre:

 


Program:
9:30 A bűn-járvány
11:00 Teljes elkötelezettség Istennek
– lehetséges a mi időnkben is
13:30 A lélek erejével betöltött misszió
– én is része lehetek?

Kérünk, imádkozzatok ezért a szombatért, hogy mindenkinek bőséges áldásban legyen része!

Várunk szeretettel benneteket október 31-én szombaton reggel 9:30-kor!

Szeretettel a Tiszavidéki Egyházterület elnöksége